Jump to content

Légtisztítós arcmaszkot fejlesztett az LG

2020. 09. 12. 10:42

A koronavírus miatt hibrid módon megtartott berlini IFA kiállításról sem hiányozhattak a járványra reagáló fejlesztések. Az LG például prezentációjában a belélegzett levegőt tisztító PuriCare maszkot mutatta be.

A hagyományos módon, vagyis a száj és az orr előtt viselt, a fülekre hurokkal felerősített eszköz két HEPA-filterrel van felszerelve. A nagy hatékonyságú szűrők a levegőben keringő részecskék legalább 99,97 százalékát eltávolítják, köztük a különösen nehezen kiszűrhető 0,3 mikron átmérőjűeket is.

Napjainkban a koronavírus-járvány második hulláma ellen küzdő világban egy ilyen hatásfokú segítség komoly érdeklődésre tarthat számot, jövendölik a CNET újságírói.

 

Bár az árról és a forgalmazás megkezdésének várható időpontjáról a dél-koreai vállalat nem osztott meg információt, a maszkról már most viszonylag sokat lehet tudni.

A védőeszközbe a cserélhető filterek mellett egy 820 mAh akkumulátorral működtetett dupla ventilátor is került. Magas fokozaton működtetve, az áramforrás mintegy két óra hosszat tart ki, míg kímélőbb üzemmódban elég akár nyolc óránként tölteni, állítja a gyártó.

A ventilátorok segítségével a használó tiszta, szűrt levegőhöz jut. Működés közben a működés sebessége a ki- és belégzésnek megfelelően változik, hogy „megkönnyítse a levegővételt”. Az eszköz doboza amellett, hogy az akkumulátort tölti, egyben UV-fénnyel a maszkot is fertőtleníti.

Az elektrotechnikai óriás sajtóközleményében arról nem esik szó, mi történik a kilélegzett levegővel, az milyen állapotban jut ki a maszkból – mint ahogy arról sem, a fejlesztés mennyivel hatékonyabban védi meg a felhasználókat a COVID19-fertőzéstől, mint az egyéb alternatívák. Ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva a cég szóvivője egyelőre annnyit közölt, hogy bővebb részletekkel az LG csak a további tesztek lezárultával tud szolgálni.

Idén a COVID-19 járvány miatt a berlini tech kiállítást rendhagyó, hibrid módon rendezték meg. Az IFA 2020 Special Edition elnevezésű rendezvényt 2020. szeptember 3-5. között tartották meg a német fővárosban. A speciális koncepció négy személyesen is látogatható eseményt jelentett, amelyeket virtuális rendezvénykörnyezetbe ágyaztak be - írja az iotzona.hu.

(Forrás: azokosotthon.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)