Jump to content

Hatékony hőszigeteléssel az energiaárak ellen (x)

2023. 12. 12. 13:00

Az elmúlt évek gazdasági változásai jelentős áremelkedést hoztak az élet szinte minden területén, aminek következményét pedig saját bőrünkön, vagy éppen otthonunk energiaköltségein is érezzük. Mivel csökkenthető vagy védhető ki a rezsiköltségek okozta kellemetlen meglepetés? A MATERIX Építőanyag-szakkereskedések tanácsadói segítenek abban is, ha hőszigetelnénk.

Otthonunk elsőszámú védelmi rendszere

Épületeink fő energiamegtakarító pajzsa, voltaképpen védelmi vonala, a hőszigetelés. A hőszigetelés hatékonyságát pedig egy sor tényező befolyásolja. Többek között az, hogy nincs-e rés otthonunk védelmi pajzsán, egy a hőszigetelésnél gyengébb nyílászáró, hőszigeteletlen lábazat vagy födém formájában. Nem is véletlen, hogy a szakemberek ún. „épületburokról” beszélnek, hiszen akkor védett igazán otthonunk, ha a hővédelem szempontjából azonos minőség veszi körül.

Tekintve, hogy a homlokzati hőszigetelés - jó esetben – a teljes falfalületen megjelenik, így már csak méretéből adódóan is jelentős mértékben járul hozzá a „burok” működéséhez. A helyzeten sokat ronthatnak a rosszul megválasztott, esetleg szakszerűtlenül beépített nyílászárók, amelyek védelmi vonalunk „rései”. Nyitjuk-csukjuk, mozgatjuk őket, de előfordul ennél rosszabb eset is, ha anélkül engedik be a hideget, hogy kinyitnánk őket. Hatékony homlokzati hőszigetelés nélkül azonban nincs alapja a pajzsnak és könnyen meglehet, egy jó nyílászáróval még nem érünk el érzékelhető különbséget. Mindezek mellett nem csak a hideg hónapokban származhat hátrányunk a hiányzó hőszigetelésből. Bár az őszi-téli időszakban a fűtésszámlán jelentősebb többletköltséget generálhat - így erőteljesebben is érzékeljük a fennálló problémát - nyáron otthonunk hatékony hűtése érdekében hasonlóképp fontos a hővédelem. Előfordulhat az is, hogy meglévő homlokzati hőszigetelésünk ugyan még ép, azonban a mai elvárásoknak, sőt előírásoknak már nem felel meg. Mivel javíthatunk a helyzeten, mikor válik a felújítás időszerűvé?

Régi vagy új - mi a különbség?

A speciális eljárással készülő polisztirol hőszigetelőlapok magas százalékban tartalmaznak levegőt, ami nagy előny, hiszen köztudottan a levegő a legjobb hőszigetelő. Az EPS hőszigetelő anyagok az összes fontos tényezőt figyelembe véve, kiváló ár-érték arányukkal az építkezők és felújítók széles rétegei számára elérhetők. Ugyanakkor az idő előrehaladtával sem deformálódnak és talán sokaknak meglepő, de ezek az anyagok még környezetbarátnak is számítanak. Na persze, nem az erdőben szétszórva… Szintén időtállóságukat támasztja alá, hogy a régi, elsőként használt táblák nagy része ma is teljesen ép, tehát az állagromlás jelensége sem jellemző rájuk. Ezek alapján az EPS hőszigetelés akár örök életű is lehetne, azonban számos egyéb tényező befolyásolja, kell-e felújítanunk. Melyek ezek?

Könnyen lehet, hogy a több évtizedes hőszigetelő réteg még jó állapotban van, azonban körülmények, az energiaárak, a műszaki előírások, sőt még a mi elvárásaink is gyökeresen megváltoztak. A rezsiköltségek változása ellen viszont csak hatékonyan, korszerű módon hőszigetelt épülettel tudjuk felvenni a harcot. Megvan a veszélye annak, hogy az a hőszigetelés, ami 20 éve még tökéletesen ellátta funkcióját, ma már nem elegendő. Szintén előfordulhat, hogy a több évtizedes használat miatt helyenként javítás lenne indokolt, de a homlokzat színének változtatása, átfestése előtt is érdemes a hőszigetelő táblák felújításán elgondolkodni - megelőzve egy esetlegesen pár év múlva már sürgetővé váló cserét és ismételt újrafestést.

A MATERIX Építőanyag-szakkereskedésekben is széles választékban megtalálhatók az 50 éve ismert és bevált EPS magú hőszigetelő rendszerek, amelyek állják az idő próbáját.

Forrás: Materix
Forrás: Materix

Hogyan érdemes a homlokzati hőszigetelést felújítani?

Az épületkorszerűsítésről szóló döntés nem egyszerű, számos tényezőt szükséges figyelembe venni ahhoz, hogy azok igényeinknek évek múltán is megfeleljenek. A MATERIX Építőanyag-szakkereskedések szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy a végleges döntés meghozatala előtt mindenképpen érdemes az épület egészét megvizsgálni. Abban az esetben, ha maga a hőszigetelő rendszer még nem mutatja elhasználódás jeleit - esetleg még a gyártásori minőségnek is megfelel-, azonban a kellő vagy elvárt energiamegtakarításhoz vékonynak bizonyul, a hőszigetelő réteg megduplázható. De csak okosan! A szakemberek szerint ugyanis, ha sérült vagy hibás a vakolat, a hatékony végeredmény érdekében azt érdemes a második hőszigetelő réteg felhordása előtt maradéktalanul eltávolítani.

Így a megoldásunk ráadásul duplán környezetbarát is, hiszen nem szükséges a régi hőszigetelő lemezektől megszabadulni, ezért abból felesleges hulladékunk sem keletkezik, az új réteg pedig biztosítja épületünk optimális energiaháztartását a hosszútávú jövőre nézve.

Kövesse hétről-hétre a MATERIX Építőanyag-szakkereskedések okos építési tippjeit ITT.

 

(Forrás: Szerkesztőség)