Magyarországon az elmúlt két-három évben terjedt el az előfizetés mellett igénybe vehető lekérhető videótartalmak használata. A köznyelvben ez a szolgáltatás – nem teljesen pontosan – streamingként vált ismertté. A Nemzeti
Az elmúlt évek negatív hatásai: covid, bezártság, gazdasági helyzet, kilátástalanság, háború - alapvető szükséglet a nyugalom, és harmónia megteremtése otthonunkban. Ezek a hatások egészen új lakberendezési és térkezelési trendeket hoztak
A boltokban kapható öblítők nagy része inkább nevezhető illatosítónak, hiszen a mosási folyamat szempontjából teljesen felesleges, ráadásul főként kőolajszármazékot tartalmaznak, ami beleívódik a ruhákba és a bőrön keresztül később felszívódik
Szerkesztőség
2022.11.24.
Felmérés az építkezők és tervezgetők körében – vacsorameghívással! :)
Az elmúlt közel egy év gyökeresen megváltoztatta az otthonteremtéssel, lakásvásárlással, felújítással kapcsolatos lakossági hozzáállást, véleményt, sőt a célokat, lehetőségeket is. Soha ilyen sok bizonytalanság nem övezte a gazdaság szinte összes szeletét, így az élet egyik legfontosabb háttere, a lakhatással kapcsolatos tervek megvalósítását. Ezért a több évtizede a szakma véleményét szondázó Építési Piaci Prognózis kiadója úgy döntött, hogy két kérdéssorból álló - egy 20 és egy 15 kérdést tartalmazóból - felmérést indít az építkezést, felújítást tervezők, vagy éppen az azt befejezők körében.
A kínai technológiai óriáscég áprilisban Csangsa, augusztusban pedig Csangcsou városában indította el az Apollo Go-t. A szolgáltatás újabb kísérleti üzemének startjával immár a kínai fővárosban is hozzáférhetővé válik a sofőrmentes
A koronavírus miatt hibrid módon megtartott berlini IFA kiállításról sem hiányozhattak a járványra reagáló fejlesztések. Az LG például prezentációjában a belélegzett levegőt tisztító PuriCare maszkot mutatta be.
A jövő autonóm közlekedésére fókuszáló projektek újabb kiindulópontja Michigan.
A járványhelyzetben különlegesen fontos ápolói küldetés akkor valósulhat meg, hogy ha sikeres lesz a Boston Dynamics amerikai fejlesztőcég, a Massachusettsi Műszaki Egyetem és a bostoni Brigham és Női Kórház közös
Az arcmaszkok használata a legtöbb helyen új normának számít. Ugyanakkor a szakértők többsége egyetért abban, hogy ez az egyik legegyszerűbb módja a koronavírus elleni védekezésnek.
A Partners for Automated Vehicle Education (PAVE) által végzett kutatás szerint az amerikaiak többsége úgy véli, hogy a sofőr nélküli gépjárművek „még nem állnak készen a bevetésre”.
A svéd gyártó 2022-ben tervezi bemutatni a Luminar amerikai startuppal közös lézeres technológiáját.
A Hulladékvadász közösségi kezdeményezés tavaly nyerte el a Vodafone Magyarország Digitális díját. A rendszer az illegális szemétlerakók ellen küzd – állampolgári segítséggel.