Jump to content

Fehér köröket hagy maga után a HomePod

2018. 02. 20. 02:59

A nemrégiben megjelent Apple okoshangszóróról, a HomePod-ról készült kritikákból jól érződik, hogy mindenki többet várt tőle, amit viszont nem várt senki, hogy majd ronda fehér foltokat hagy maga után.

Sajnos már mi is megállapítottuk az Apple okoshangszórójáról, hogy jobban szól, mint ahogy hallgat, s bár ez és a szolgáltatások, valamint a támogatott eszközök listája még változhat a későbbi frissítésekkel, de akad olyan gond is, amit még azok se lesznek képesek kijavítani.

Kiderült ugyanis, hogy az Apple HomePod szilikon talpazata ronda fehér köröket hagy maga után mindenhol. Hogy ez hogy nem derült ki a termék hosszas fejlesztése és tesztelése során, azt elképzelni se tudjuk, mindenesetre Az Apple tud a problémáról, mint azt elismerték nemrég a Wirecutter megkeresésére válaszolva.

A cég jelenlegi, a problémával kapcsolatos terméktámogatási álláspontját jelenleg úgy lehetne összefoglalni, hogy tessék letörölni, meg hogy ne tegyük oda ahol fáj. Tegyük máshová, ne fára, ne üvegre, de ne is valami puha dologra, mert az meg a hangminőségnek tesz oda.. Hát, jó. Ennyit az Apple minőségről.

(Forrás: thewirecutter.com Kép forrása: thewirecutter.com)