Jump to content

Új szintre emelné az önvezetést a Volvo

2020. 05. 15. 11:18

A svéd gyártó 2022-ben tervezi bemutatni a Luminar amerikai startuppal közös lézeres technológiáját.

A projekt érdekessége, hogy míg az érzékelők és a radarok többségét manapság a gépjárművek lökhárítójába integrálják, addig a Volvo esetében ezeket az autó tetőrészébe építenék be. A LIDAR szenzorok lézernyalábok segítségével 3D-ben detektálják a környezetet, így ezáltal érzékeli az önvezető autó a külvilágot.

A svéd gyártó tájékoztatása szerint dolgoznak azon, hogy a lézeres szenzorok az összes következő generációs SPA2 fedélzeti rendszerű autóba bekerülhessenek. Az első ilyen modell az XC90 lesz. A szoftver az interneten keresztül a felhőből képes lesz önmagát önállóan frissíteni.

A szolgáltatás Highway Pilot néven működik majd, és aktiválhatóvá válik, amint bebizonyosodik, hogy biztonságos-e az autópályákon meghatározott forgalmi és látási viszonyok mellett. Természetesen a helyi jogszabályoktól is függ majd, hogy lehetőség van-e a robotpilóta bekapcsolására.

Henrik Green technológiai igazgató elmondta, hogy az önvezető jármű képes lesz „eldönteni”, hogy melyek azok a szituációk, amikor biztonságosan irányíthatja saját magát. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az autonóm vezetés bevezetése a fokozatosság elvére épül.

A vállalat fontolgatja, hogy minden új modelljébe beépíti a LIDAR-t. Arra is kíváncsiak, hogyan javíthatja ez a technológia a radar és a kamera által működtetett jelenlegi vezetéstámogató rendszerek (Driver Assistant Systems, DAS) hatékonyságát - írja aziotzona.hu.

(Forrás: azokosotthon.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)