Jump to content

Robotkutyák flangálhatnak a kórházakban

2020. 09. 03. 10:45

A járványhelyzetben különlegesen fontos ápolói küldetés akkor valósulhat meg, hogy ha sikeres lesz a Boston Dynamics amerikai fejlesztőcég, a Massachusettsi Műszaki Egyetem és a bostoni Brigham és Női Kórház közös projektje.

A kutyákra hasonlító robotokat négy kamerával látták el, a rajtuk elhelyezett szenzorokkal pedig képesek lázat és pulzust mérni, légzésszámot számolni, sőt még a betegek véroxigénszintjét is meg tudják állapítani. Ehhez elegendő, ha két méterre megközelítik a beteget.

Az eljárást egyelőre csak tesztelik, de az eddigi kísérletek alapján egészséges tesztalanyoknál sikeresen teljesítettek a négylábú szerkezetek, igaz, a fertőző részlegen még nem vetették be őket.

A Boston Dynamics már áprilisban bejelentette, hogy „mentőkutyákkal” segíti majd a koronavírus elleni küzdelmet, ehhez több fejlesztésüket is felajánlottak, valamint hozzáférhetővé tették a hardver- és szoftverleírásokat is.

A mostani kísérletben a Dr. Spot-nak nevezett robot felszereléséhez egy táblagép is hozzátartozik, amelyet a gép fejrészéhez erősítettek. A beteg így nem éppen szokványos videótelefonáláson keresztül online beszélgethet az orvosával.

A begyűjtött adatokat egy algoritmus elemzi. A hőméréshez például több felvétel is készül, a program kiegészítő tényezőként figyelembe veszi a mérési távolságot és a szobahőmérsékletet is – írta a Qubit.

(Forrás: azokosotthon.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)