Jump to content

Okosotthon: valóban felhasználóbarát eszközökre van szükség

2018. 12. 21. 20:00

A GfK kutatása szerint a megkérdezett amerikaiak több mint fele véli úgy, hogy az intelligens otthoni technológia jobbá teszi mindennapi életüket.

A 25 és 34 év közötti felhasználóknak pedig 68 százaléka várja el, hogy okoseszközeik képesek legyenek kommunikálni egymással. A probléma viszont pont itt kezdődik, hogy a legtöbb eszköznek megvan a saját „ökoszisztémája”.

Ezek a készülékek eredetileg a felhasználóval történő kommunikációra lettek tervezve, nem pedig arra, hogy egymással „beszélgessenek”. Ráadásul az eszközök összekapcsolására képes platformok is eltérnek egymástól, az Amazon Alexa, a Google Assistant, a Samsung Bixby vagy az Apple HomeKit értelemszerűen nem pont ugyanazt tudja. Nem beszélve arról, hogy sok IoT-eszköz jelenleg egyikkel sem kompatibilis, ami a felhasználók számára nem éppen előnyös tulajdonság.

Választék természetesen bőven van, az okoscsengőktől kezdve a kamerákon át a kutyaetető tálig sok minden irányítható már a telefonról. Ennek hátránya viszont, hogy a fogyasztók már-már elvesznek a termékek tengerében. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki szombat reggel rohan el a boltba, hogy gyorsan beszerezze a reggelihez szükséges alapanyagokat. Valószínűleg senki nem örülne, ha például csak bizonyos típusú tojásokat vehetne meg a saját speciális serpenyőjéhez, vagy ha csak egy adott kenyérfajtát használhatna fel a tojásokhoz.

A felhasználók általában nem akarják tudni, hogy miként működnek a különféle intelligens berendezések, egyszerűen csak azt szeretnék, hogy az eszközök tegyék a dolgukat. Viszont hiába vesz meg a fogyasztó egy újdonságot, ha az nem felel meg az elvárásainak. Vélhetően ez is közrejátszik abban, hogy a kutatásban részt vevők alig több mint negyede (27 százaléka) rendelkezik háromnál több otthoni okoseszközzel.

Ahhoz, hogy a következő szintre léphessünk, olyan otthoni IoT-alapú készülékekre van szükség, amelyek nincsenek túlbonyolítva, egyszerű a használatuk, és egyértelműen szükség van rájuk – hasonlóan ahhoz, ahogy az okostelefon vagy a számítógép esetében sem kérdés a készülékek hasznossága és fontossága - írja az m2mzona.hu

(Forrás: azokosotthon.co.hu;m2m.hu | Kép: pixabay.com)