Jump to content

Február 9-én érkezik az Apple HomePod

2018. 01. 24. 06:11

Hamarosan kiderül, hogy megért-e várni az Apple első okoshangszórójára. Az Amazon és Google termékek riválisának szánt Apple HomePod előrendelése pénteken nyíliik meg.

Az Apple bejelentette, hogy a cég első okoshangszórója február 9-én kerül piacra az USA-ban, az Egysült Királyságban és Ausztriában. Az igazán komoly érdeklődők pedig már péntektől le is adhatják az előrendelésüket az Apple honlapján. A Siri erejével hódító okoshangszóró 349 dollárért lesz kapható fehér és űrszürke színben.

A HomePod nem egyszerű utat járt be a megjelenéséig. Az Apple a sokak szerint a vetélytársaktól így is sokkal elmaradó decemberi debütálását kénytelen volt az idei év elejére halasztani, ami egyben az ünnepi periodus kihagyását is jelentette. ha pedig már vetélytársak: Az Amazon Echo termékek már 2014 vége, míg a Google Home hangszórói 2016 vége óta koptatják a piacot. Ez idő alatt mindkét cégnek bőven volt ideje, hogy újabb modellekkel bővítse termékvonalát nem is beszélve a több ezer alkalmazásról és a több száz kompatibilis platformról. Ezzel kellene most versenybe szállnia a februárban megjelenő Apple HomePod-nak, ami a körülményeket figyelembe véve nem lesz egy egyszerű kör. Akkor sem áll ól az Apple okoshangszórója, ha pusztán anyagiasság vonalán közelítjük meg a kérdést, hiszen az Amazon és a Google is kínál a HomePod-nál jóval olcsóbb megoldáskat.

Azért mielőtt rögtön temetnénk is a HomePod-ot, ne feledjük, hogy az Apple a világ legértékesebb vállalata, amelynek óriási erőforrások álltak a rendelkezésére, hogy kifejlessze a saját okoshangszóróját, nem is beszélve arról, hogy bár ugyan okoshangszórója még nem volt korábban a cégnek, de a kütyü lelkét adó mesterséges intelligencián, már hosszú évek óta dolgozik a cég számos partnerével karöltve. Hogy végül lesz-e Apple ökoszisztémára és Siri-re épülő okosotthon az igazából nem is kérdés, csak az, hogy lesz-e akkora siker az Apple HomePod, mint amit a márkahű rajongók elvárnak.

(Forrás: cnet.com Kép forrása: cnet.com)