Jump to content

A fürdőszobába is beköltözik a mesterséges intelligencia

2019. 01. 31. 15:00

A szépségiparban is mind gyakrabban alkalmaznak különféle „okos” megoldásokat. Az IBM Research például az egyik legjelentősebb illat- és parfümgyártóval, a német Symrise vállalattal működik együtt. Úgy gondolják, hogy az Artificial Intelligence (AI) az illatfejlesztéseknél is bevethető.

A Philyra elnevezésű mesterséges intelligencia az illatok görög istennője után kapta a nevét, és a gépi tanulás segítségével több ezer összetevő, formula, valamint az iparágban jellemző trend vizsgálatára képes, ami az IBM szerint „egyedülálló kombinációnak” számít a mai piaci helyzetben. Az óriásvállalat az AI biztosításával szeretne támogatást nyújtani a parfümőröknek a következő „nagy illat” megalkotásához, tehát nem arról van szó, hogy géppel helyettesítenék az emberi szaglást - írja az m2mzona.hu. 

Mivel Philyra képes a különféle sémák és új kombinációk kialakítására, így segítségével betölthetők a jelenleg fennálló piaci rések. A robotprogram először alternatív összetevőket keres, és az emberi használaton alapuló minták alapján kiszámítja az összetevők optimális mértékét. Majd az aktuális piaci trendeket alapul véve előrejelzést készít a bevezetés esetén várható fogyasztói reakciókról. A fejlesztők így csökkentenék annak a kockázatát, hogy olyan illatok kerüljenek kereskedelmi forgalomba, amelyek alulmúlják a várakozásokat.

Philyra a brazil O Boticário kozmetikai céggel jelenleg két olyan parfümön dolgozik, amelyek várhatóan 2019 közepén lesznek majd kaphatók. A Symrise a tervek szerint a világ minden táján igénybe venné Philyra segítségét laboratóriumaiban, valamint a parfümiskolájában folyó képzéseknél is „alkalmazná” a robotot.

Az IBM szerint a technológiát nemcsak a parfümök megalkotásánál, hanem akár ételízesítők, kozmetikai ragasztók, kenő- és építőanyagok esetén is lehetne hasznosítani.

(Forrás: azokosotthon.co.hu;m2m.hu | Kép: pixabay.com)