Jump to content

Felpörgette a karantén az okoshangszórók használatát

2020. 05. 08. 10:52

Az Edison Research és a National Public Radio közös kutatása szerint a világjárvány a 18 évesnél idősebb amerikaiak háromnegyedének megváltoztatta a médiafogyasztási szokásait. A kutatócég és az amerikai közszolgálati rádió az évente feltett kérdésekre adott válaszokat hasonlítja össze.

Ahogy az más országokban is jellemző, az Egyesült Államokban is emberek tízmilliói nem járnak munkába, és maradnak helyette otthon. Ezáltal megnőtt a többi között az intelligens hangszórók fontossága, hiszen ezek is közvetítik számukra a híreket, információkat – értékelte az eredményeket a kutatócég elnökhelyettese.

Tim Webster szerint, ahogy az emberek egyre többet használják a technológiát, és egyre jobban „összeszoknak” a hangvezérléssel, az élet normalizálódása után az autókban is megnő majd a technológia iránti igény.

A karantén előtti 45 százalékhoz képest most a válaszadók 52 százaléka állította, hogy szinte minden nap vagy akár naponta többször is igénybe veszi ezt az okoseszközt. A megkérdezettek 36 százaléka többet használja okoshangszóróját zenehallgatásra és szórakozásra, mint korábban. Hasonló arányban voltak azok is, akiknél a készülék gyakrabban szolgáltat híreket és információkat, mint a koronavírus előtti időkben.

A változás még jelentősebb, ha az eredményeket a 18-34 közti korosztályra szűkítik: a fiatalok körülbelül fele számolt be ezen a csatornán keresztüli nagyobb média- és hírfogyasztásról.

Összességében is többet hallgatják
Az Egyesült Államokban a „smart speakerek” szerepe a hírekhez jutás terén nőtt az elmúlt évben. Tavaly tavasszal a megkérdezettek 30 százaléka állította, hogy hetente több mint három órát, 40 százalékuk 1-3 órát, illetve szintén 40 százalék egy óránál kevesebbet használja a digitális asszisztenseket.

Ehhez képest idén tavasszal, a járvány idején 32%-ra nőtt a három óránál többet, valamint 43%-ra az 1-3 órát használók aránya, míg az egy óránál kevesebbet használók száma 25 százalékra csökkent. Az otthonról dolgozók némileg nagyobb eséllyel hallgatják a friss híreket a hangvezérelt eszközről, mint az átlag.

Az elemzés szerint az intelligens hangszórók elterjedése valószínűleg azt eredményezi, hogy akinek bevált, az akár a lakás többi helyiségét is felszerelné hasonló technológiával - írja az iotzona.hu.

(Forrás: azokosotthon.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)