Jump to content

Az okostechnológia Rómába vezet

2021. 06. 12. 15:40

Ahogy Róma sem egy nap alatt épült, úgy az ókorban alapított metropolisz felokosításához is idő kell. A Sony viszont egyből három smart city projektben is részt vesz, melyek a történelmi település néhány jelenlegi problémájára adnának választ a technológia oldaláról.

A projektek júniusban indulnak, és mindhárom az IMX500 szenzorra épül, amely egy, beépített mesterséges intelligenciát (AI) használó érzékelő. A vállalat a nagy hatékonyságú rendszer használata során figyel az adatvédelmi aggályokra is, számolt be róla az IoT Tech News.

Ez utóbbit erősítette meg Antonio Avitabile, a cég stratégiai együttműködésekkel és befektetésekkel foglalkozó ügyvezetője is. A szakember hangsúlyozta, hogy céljuk a fenntarthatóbb és élhetőbb városok létrehozása, az ezek kialakításához vezető folyamatot pedig a skálázható platformjuk is felgyorsíthatja. Emellett a japán vállalat európai divíziója az Envision greentech céggel társulva tervezi csökkenteni a járművek okozta légszennyezést és a gyalogátkelőknél bekövetkező balesetek számát.

Az olasz főváros sokak szerint az egyik legveszélyesebb hely a gyalogosok számára. Minden évben több mint ezer, járókelőket is érintő baleset történik. A tesztelt fejlesztések egyike, hogy a zebrákhoz érzékelőket telepítenének, amelyek figyelmeztetnék a járművezetőket a gyalogosokra. A rendszer akkor aktiválódik, ha valaki lelép a járdáról, ekkor bekapcsolja az úttestbe épített, az áthaladókat láthatóbbá tévő okosvilágítást.

Róma egyike a világ legforgalmasabb és legrosszabb levegőjű nagyvárosainak is. A károsanyag-kibocsátás mérséklésében segítene a hosszas parkolóhely-keresést könnyítő intelligens rendszer. A sofőröket okostelefonos applikáció értesíti és navigálja a szabad helyekre.

A tech-es fejlesztők a tömegközlekedés optimalizálására és színvonalának javítására is gondoltak, ami szintén fontos pillér a nagyvárosokra jellemző közlekedési dugók és az ezzel járó levegőszennyezés csökkentésében. Ennek része, hogy okosbuszmegállók számolnák a buszra fel, illetve onnan leszállók számát, és monitoroznák a túlzsúfoltságot. Az adatsorok elemzésével pedig hatékonyan és célirányosan fejleszthetők, illetve optimalizálhatók a tömegközlekedési szolgáltatások is - írja az iotzona.hu.

(Forrás: azokosotthon.co.hu;iotzona.hu | Kép: pixabay.com)