Jump to content

CES 2019: házimozi az autóban?

2018. 12. 19. 20:00

A járműipar nemcsak az önvezetésben és az okosmegoldásokban lát fantáziát, de a szórakoztatásra is rákapcsol.

Nem is olyan régen még elképzelhetetlennek tűnt a sofőr nélküli autózás. Napjainkban viszont már gőzerővel zajlanak a fejlesztések és a tesztelések, sőt a gyártók számos innovációt fejlesztenek arra is, hogy az autók a hagyományoson kívül teljesen más funkciókat is betölthessenek.

A német Audi óriás két „okosautós” fejlesztést is bemutat majd a januári Las Vegas-i világkiállításon. Az „útközben történő szórakoztatás” (on-the-road entertainment format) önmagában még nem sokat mond. Az Audi tájékoztatása alapján annyit lehet tudni, hogy az új irányvonal célja, hogy az automatizációnak köszönhetően mind a vezetők, mind az utasok többet fognak tudni útközben pihenni az autóban. A részletekről ugyanakkor még nem lehet többet tudni.

Az „immerzív szórakozás” (Immersive In-Car Entertainment) esetén annyi bizonyos, hogy a járműnek mozgásban kell lennie. A találgatások alapján olyan élményről lehet szó, mintha az autóban utazva élhetnénk át egyfajta „házimozi-érzést”. Ehhez nyilván a megfelelő technikai (azaz hardver) hátteret is biztosítani kell.

A fejlesztés azért is érdekes, mert az autóipari óriás már korábban bejelentette a Disney-vel való együttműködését. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ennek „gyümölcse” debütál majd a Las Vegas-i CESkiállításon. A Cnet-nek adott interjúban a vállalat egy új típusú médiáról is tett említést. Ehhez még érdemes hozzátenni azt is, hogy az Audi a Disney által korábban felvásárolt Marvel Studios vállalattal is hosszabb távú együttműködést tervez.

Bár a részletekről még nem lehet tudni, de egy biztos, hogy néhány hét múlva a CES-en mindenre fény derül - írja az m2mzona.hu.  

 
(Forrás: azokosotthon.co.hu;m2m.hu | Kép: pixabay.com)