Jump to content

Az önálló Oculus Go headset a Facebook F8 eseményén debütálhat

2018. 03. 18. 03:15

Tavaly az Oculus már említette, hogy készülget náluk egy új, önálló, csupán 199 dolláros „Go” VR headset, ami majd 2018. elején jelenik meg, eddig azonban még nem történt semmi. Talán majd most.

A Variety egy magát megnevezni nem kívánó forrása azt állítja, hogy az új Oculus Go a Facebook F8 konferenciáján fog debütálni május elsején. Bizony ez egy remek alkalom lenne bemutatni a cég első olyan, relatíve olcsó standalone VR fejesét, amivel már a tömegeket célozzák meg. Ügyebár az első VR fejesek megjelenése idején az ellenük szóló egyik legerősebb kritikák között szerepelt, hogy a vezetékek korlátozzák a mozgást, valamint hogy a készülékek drága ára miatt csak kevesen férhetnek hozzájuk.

Mára sok minden változott. Nem csak általában véve lettek olcsóbbak a piacon lévő VR készülékek, amihez most az Oculus új készüléke is alkalmazkodik, de ahogy azt az Oculus-tól Hugo Barra is magyarázta januárban, a standalone fejesekkel megnyílt az út a cég előtt a közösségi VR víziójának megteremtése felé.

Az Oculus Go-nál lesznek erősebb és kifinomultabb mozgáskövető technológiával szerelt headsetek, viszont ez a készülék képes lesz úgy működni, hogy közben nem kell egy erőteljes számítógéphez vagy játékkonzolhoz csatlakoztatni, így potenciálisan több embernek teheti elérhetővé a virtuális valóságot. Az eddigi szivároggattatások és elszórt információk alapján már tudjuk az Oculus Go árát, piaci céljait, de még néhány technikai részletet is. Az igazi nyitva maradt kérdés, amit valószínűleg május elsején válaszolnak majd meg nekünk, hogy hogyan kapcsolódik majd az Oculus Go a Facebook szoftverjeihez és ökoszisztémájához.

(Forrás: engadget.com Kép forrása: Oculus Go)