A közhiedelemmel ellentétben a belső levegőminőség nem passzívház-specifikus kérdés. Bármelyik hagyományos épületben nyílászárócsere után szembesülhetünk a nem elégséges szellőztetés problémáival (penészesedés, magas páratartalom, gázkészülék égéstermékének visszaáramlása). Kardos Ferenc összefoglalója a legfontosabb alapkérdésekről.

Mi ennek az oka?

A hagyományos nyílászárók „beépített” szellőzéssel készültek, a záródó felületek közt nem volt gumitömítés, hanem csinos kis rések biztosították az oxigéndús friss levegőt a bentlakók életéhez. Ezt igyekszünk évek óta megszüntetni a jól menedzselt reklámkampányok hatására. Olyan reklámmal kevésbé találkozhattunk,amely felhívta volna a figyelmet arra, hogy egy felnőtt embernek óránként 20 m³ friss levegőre van szüksége nyugalmi állapotban.

Hagyományos ablakokkal rendelkező házban lakók átmenetileg megnyugodhatnak, náluk rendben van a légcsere.

Igen, de mekkora ennek a mértéke?

Mivel nehezen mérhető folyamatról beszélünk, támaszkodjunk a szakirodalmi adatokra. A szabadtérben lévő széljárás függvényében 2-3-szor cserélődik ki a teljes légtérfogat, amely egy 100 m²-es ház esetében 600-900 m³ frisslevegő beáramlását jelenti óránként. De ez 30-75 fő részére elegendő friss levegő, és ha csak hárman laknak, ráadásul egész nap nincsen otthon senki?

Mibe is kerül ez a lakóknak?

A hazai telek átlaghőmérséklete 3°C, ha a lakásban 23°C-ot tartanak – huzatos lakásban ez nem is túl magas a jó közérzethez -, akkor átlagosan, a kisebb értékkel számolva is, 600 m³ 20 °C-os levegő hőtartalmát „dobjuk ki” óránként az ablakon, pontosabban az ablakréseken. Ennek pótlására egy gázkazán naponta 10 m³ földgázt fog felhasználni, egész télen összesen 1 800 m³-t – ezt hívják filtrációs hőveszteségnek. A fűtési energiafogyasztás másik (még nagyobb) része a transzmissziós (épületszerkezeti hővezetés) hőveszteség.