Napjainkban egyre több intelligens készülék közül lehet válogatni. Íme, néhány ötlet az egyre gazdagabb választékból.
A Google Assistant segítségével technikailag már korábban is megvolt a lehetőség a fény beáramlásának szabályozására. A virtuális asszisztenst használja például a világítástechnológiával foglalkozó Lutron Caseta és a sötétítőkhöz való motorokat
A Google testvérvállalatának fejlesztése monitorozná a felhasználó testsúlyát, mozgását és észlelné az eleséseket is.
2019 is hagyományosan a Las Vegas-i fogyasztói elektronikai szakvásárral, a CES-sel indult, ahol minden évben cégek ezrei mutatják be piackész vagy még csak prototípusként létező termékeiket. Az IoT For All
A szépségiparban is mind gyakrabban alkalmaznak különféle „okos” megoldásokat. Az IBM Research például az egyik legjelentősebb illat- és parfümgyártóval, a német Symrise vállalattal működik együtt. Úgy gondolják, hogy az Artificial Intelligence (AI) az illatfejlesztéseknél is bevethető.
A sok funkciós, nagy látószögű SimpliSafe az újabb versenyző a piacon.
A fejlesztőcégek kívül-belül megújítanák az otthonokat. A TechHive portál kiválasztotta a szerintük legjobb termékeket.
A szeptember elején megrendezett, berlini IFA elektronikai vásáron több mint 1800 kiállító mutatta be termékeit, az expón a legújabb 8K-s felbontású tévétől kezdve a házirobotokig minden jelen volt. Ami közös bennük, hogy a legtöbb készülék hangvezérelt digitális asszisztenssel irányítható, vagy „életre kel”, és akár önállóan is működik.
Világszerte a Dolgok Internetével kapcsolatos biztonsági kiadások 2023-ra meghaladhatják a 6 milliárd dollárt – áll a Juniper Research elemzésében.
A járműipar nemcsak az önvezetésben és az okosmegoldásokban lát fantáziát, de a szórakoztatásra is rákapcsol.
Egyre több intelligens eszköz jelenik meg a piacon, ezek alkalmazásakor azonban érdemes számolni az adatvédelmi kockázatokkal is.
A General Electric új C by GE termékcsaládjában az okosvilágítás terén megszokott funkciókon felül az Amazon Alexa és a Google Assistant virtuális asszisztensek is elérhetők.