Jump to content

June - Az okossütő, amire számíthatunk

2016. 11. 19. 12:00

A sütésben és a főzésben meglehet találni a szépséget. Egy hosszú nap után kifejezetten jó, már-már terápiás hatással bír, szép nyugodalmasan elkészíteni egy ételt, amit aztán elégedetten elnyámnyoghatunk. Csakhogy ez egyáltalán nincs, így mikor a sütés-főzés helyett más dolgokra szeretnénk, vagy más dolgokra kell koncentrálnunk. Ilyenkor már egy olyan teher a sütő mellett ácsorogni, amit szíves örömest vennénk, ha valaki levenne a vállunkról. A June okossütőt pontosan az ilyen helyzetekre találták ki.

Ez a konyhai berendezés inkább tekinthető egy konyhai számítógépnek, mint egy hagyományos értelemben vett sütőnek. A June okossütő képes felismerni azokat az alapanyagokat, amiket belehelyezünk, megméri a súlyukat, recepteket kínál és folyamatosan tájékoztat minket a készülő étel hőmérsékletéről. Gyakorlatilag minden fontos adatot továbbít az okostelefonunkon lévő applikáció számára, ahonnan élőben nyomon követhetjük az étel elkészülését a sütőbe épített kamerán keresztül. Persze az okostelefonunkon kívül a sütőn található érintőképernyőn is elvégezhetjük a beállításokat, de a Wi-Fi kapcsolatnak köszönhetően olyan szabadságot kapunk, ami mellett távolról is maximálisan ellenőrizhetjük az ételünk elkészülését.

Paramétereit olvasva inkább egy okostelefon benyomását kelti a June okossütő. HD kamera, 5 inches érintőképernyő, Tegra K1 2,3 GHz quad-core NVIDIA CPU, 192 NVIDIA CUDA core GPU, 2GB DDR3 RAM és egy rakat szenzor munkálkodik azon, hogy levegye az ételkészítés terhének javát a vállunkról. Tulajdonképp tényleg olyan ez, mintha egy okostelefon képességeit olvasztották volna egybe egy hagyományos sütővel, csak ez a „telefon” 22 inch széles, 13 inch magas és 18 inch mély. Ne is próbáljuk meg bedobni a farzsebünkbe, mert nem fog beleférni, de akkor is problémába ütközhetünk, ha egy kisebb konyhába próbáljuk bezsúfolni. Cserébe viszont, akár egy egész csirke, vagy egy kisebb pulyka kényelmesen elrotyog az eszközben.

Magában a sütő részben két nagy teljesítményű LED lámpa adja a tökéletes megvilágítást az ételeinknek, amiket nagy teljesítményre képes fűtőelemek sütnek ropogósra. Miheztartás végett a June képes az úgynevezett „instant on” fűtésre, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag rögtön a kívánt hőmérsékletre melegszik fel ez a roppant kifinomult okossütő. Számokban kifejezve kevesebb, mint 5 perc alatt éri el a 400 fokos hőmérsékletet

Az ételek elkészítéséhez 25 előre programozott lehetőség közül választhatunk, bár aligha kell ezeket végéig lapoznunk, ugyanis a legtöbb ezekhez szükséges alapanyagot a sütő HD kamerája képes felismerni és az érintő képernyőn ennek megfelelő elkészítési javaslatot tenni.

Valójában a June egy sütőnek álcázott számítógép, amely az okostelefonunkkal szövetkezve könnyíti meg számunkra a sütés feladatát, amennyire csak lehetséges. Igazi ínyencség egy ilyen okossütő, amit csak kevesen tudnak igazán kiélvezni. Ennek egyik fő oka pedig nem feltétlen a kifinomultság meglétében, mint inkább a sütő borsos árában keresendő. 1500 dollárt kér el a gyártó ezért a csodás berendezésért, ami egyáltalán nem kevés, de ha van ennyi félretett pénzünk, hogy a konyhafejlesztési szenvedélyünknek adózzunk, akkor okosabb sütőt keresve se találhatnánk.

(Forrás: techcrunch.com Kép forrása: techcrunch.com)