Jump to content

Az utolsó Várépítő: megszűnik az építőanyag-ipar legrégebbi jótékonysági összefogása

2022. 07. 12. 12:36

Budaörs, 2022. június 9. - 23 évig gyűjtötte építőipari cégek, szakszövetségek és médiacsatornák felajánlásait az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogása, az idei eredményhirdetés után megszűnő Várépítő pályázat. A gyermekintézmények és műemlékek építési és felújítási munkáihoz termék- és anyagi támogatásokat gyűjtő kezdeményezés utolsó évében 16 támogatottnak jutott a több mint 17 millió forint felajánlásból. Idén is voltak meglepetések. (X)

A Várépítő pályázat 2022. évi, utolsó eredményhirdetésére hagyományosan ismét Budaörs Önkormányzatának dísztermében került sor, ahol Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere köszöntötte a 16 nyertes intézmény képviselőjét. A város vezetője beszédében elmondta, hogy hiába tartják Budaörsöt az ország egyik leggazdagabb településének, nagyon hasonló problémákkal kell szembenézniük itt is a döntéshozóknak, mint akiknek a képviselőit ma, mint a pályázat nyerteseit köszöntheti.

A 23 év után megszűnő, az építőipar legrégebbi jótékonysági összefogásának éppen az volt a legfőbb erénye, hogy olyan kisebb-nagyobb felújításokhoz lehetett építőanyaghoz és a kivitelezéshez szükséges pénzhez jutni, amire korábban sem, de főleg az elmúlt évtizedben nem lehetett támogatást kapni. Beleznay Éva, zsűritag, a környezettudatos építéssel foglalkozó okleves várostervező és építészmérnök, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület (HuGBC) vezető fenntarthatósági tanácsadója a cégek és a pályázók között a Várépítőnek köszönhetően létrejövő együttműködés jelentőségét emelte ki. Tóth Balázs, okl. építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. szabványügyi és képzési témavezetője, - aki 1999 óta a pályázat zsűrijének tagja -, szerint a pályázat abban a tekintetben is hiánypótló volt, hogy a felajánlókat és a beruházásra készülő, forráshiányos intézményeket összehozta és egyúttal a jelenlévő cégek képviselőinek figyelmét arra hívta fel, hogy ezt a hagyományt nem lenne szabad veszni hagyni, a körülmények ellenére meg kell találni a módját a folytatásnak.

1999 óta segítette a gyermekintézményeket

2010 előtt évente nettó 55-65 millió forintnyi építőanyagot osztott szét a zsűri a jellemzően 200-300 nyertes pályázó között. A 2010-ben újjáélesztett pályázaton pedig összesen 157 millió forint támogatást kapott a 213 nyertes intézmény. A pályázók száma több mint 770 volt.

Akik nélkül nem lett volna Várépítő

Ebben az évben a 15,6 millió forint építőanyagra és az 1,65 millió forintnyi készpénzre 26 intézmény pályázott, amelyek közül 16 intézmény támogatását ajánlotta a zsűri a felajánló cégeknek. (Nyertes intézmények listája a mellékletben.)

Mely cégeknek köszönhető az idei pályázat:

Már a 2000-es évek eleje óta pályázhatók a Baumit hőszigetelő- és vakolati rendszerei, illetve a BMI csoport Bramac tetőcserepei és a Villas vízszigetelő anyagai. A tetőfelújítás kategóriához néhány éve csatlakozott a magyar tulajdonú Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. és a Colt Hungária Kft. lapostetőbe való felülvilágítóival, idén pedig már a Leier beton tetőcserepeire is lehetett pályázni. A jól működő tetőhöz elengedhetetlen alumínium ereszcsatornát évek óta a PREFA Hungária Kft. biztosítja; a tetőfelújításhoz szükséges tetőablakok a Roto és a Fakro választékából kerülnek ki.

A beltéri felújításokhoz ragasztóit és fugázó anyagait a Murexin kínálja, valamint a Ceresit márkájú ragasztóit a Henkel Magyarország Kft. ajánlotta fel.

A homlokzatok és a tetők hőszigeteléséhez a Bachl Hőszigetelőanyag-gyártó Kft. és a Ravago Building Solutions Hungary Kft. évek óta ajánlják fel termékeiket.

A Leier a betoncserepeken túl előregyártott fal és födémelemeivel, Durisol zajvédő falaival, kéményeivel és a nagyon népszerű térkővel a legszélesebb termékskálát kínálta.

2022-ben régen várt termékkategóriával, a szanitereivel új cégként csatlakozott a Wellis.

Nem pályázható, de elnyerhető további támogatások gyermekintézmények számára, amelyeknek odaítéléséről a zsűri dönt:

Készpénz felajánlások:

A homeinfo.hu idén 50 000 Ft, a Colt Hungária Kft. a termékein túl további 600 000 Ft, a MEVA Zsalurendszerek Zrt. pedig 400 000 Ft összegű készpénzt adományozott, amelyet a nyertesek a kivitelezésre vagy anyagvásárlásra is fordíthatnak.

Közösségi tetőépítés, azaz önkéntes szakmai segítségnyújtás

A Fakro Magyarország Kft. a pályázható 2 db tetőablak és a beépítésükhöz szükséges kiegészítők mellé, a terméket elnyerő intézmény számára a szakszerű beépítést is biztosítja.

Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) tetőfedő mesterei idén már hatodik alkalommal fogják térítésmentesen felújítani egy nyertes intézmény tetőjét, illetve a Tető Építők Egyesülete (TEGY) szakemberei és önkéntes segítői is ingyen fogják vállalni egy nyertes intézmény tetőjének felújítását/teljes cseréjét.

Jövőkuckó támogatás

Az iBuild.hu építési projekt- és cégadatbázis, a Proidea.hu építési termékadatbázis és hírszolgáltatás munkatársai és Máté Klára szakújságíró egy nyertes gyerekintézménynek idén is felajánlották a Jövőkuckó támogatást. A Jövőkuckó 500 000 Ft készpénzzel járult hozzá a kiválasztott nyertes építési, felújítási munkáihoz.

További információ: www.varepitopalyazat.hu

(Forrás: Szerkesztőség)