Jump to content

Mit hozhat a Nest és a Google egyesülésé az Amazonnak

2018. 02. 12. 06:32

A Google szerdán jelentette be, hogy bő 2 év után újra szárnyai alá kívánja vonni a Nest eszközgyártó vállalatot, ami várhatóan mindkét cég számára előnyös lépés, de azért lehetnek vesztesei is a dolognak.

Habár a Nest és a Google eddig is egy anyavállalat, az Alphabet esernyője alatt létezett, most úgy döntöttek, hogy az okosotthon piac hatékonyabb meghódítása végett ismét szorosabbra fűzik a viszonyukat. Ez a döntés nem csak azt eredményezheti, hogy a Nest termékei jobban kihasználják majd a Google Asszisztens képességeit a jövőben, de azt is, hogy a Nest segíthet a Googlenek az Amazon Echo készülékek és az Amazon Alexa virtuális asszisztenssel szemben folytatott versengésben. Hovatovább az Amazon számára legkedvezőtlenebb forgatókönyv szerint, akár a Nest teljesen meg is szakíthatja az Alexa integráció támogatását.

Az Amazon egyelőre még nem kommentálta a hírt, de mit is mondhatnának? A Googlenek ugyan tényleg hatalmában lenne rövidre zárni a Nest és az Amazon kapcsolatát, de ezt aligha fogják meglépni.

A Google és a Nest közeledése egyértelműen kedvezőtlen változás az Amazonnak az okosotthon piac szempontjából, de a Nest is rengeteg fogyasztót feszítene el, ha direkt módon szakítana az Amazonnal. A valószínűbb forgatókönyv, hogy a Google úgy próbál majd előnyre szert tenni, hogy a Nesttel közösen jobb eszközöket igyekeznek fejleszteni, amik jobban kihasználják majd a Google Asszisztens képességeit, mint az Amazon Alexáét. Ez a potenciális kimenet pedig fokozhatja az Amazon és a Google közötti egészséges versengést, amin a fogyasztók még akár nyerhetnek is. Tehát ne nagyon higgyünk azoknak a híreknek, amelyek a Nest készülékeknél az Amazon termékek támogatásának végével riogatnak, mert szinte biztos, hogy ilyen nem fog bekövetkezni.

(Forrás: cnet.com Kép forrása: evleaks (Twitter))